Kavitációs Zsírbontás

Miért NEM működnek hosszútávon a diéták, fogyasztószerek?

Ahhoz, hogy ezt megértsd, tisztáznunk kell egy fontos biológiai tényt:

Mindannyian adott számú zsírsejttel születünk. Ezek száma nem változik életünk folyamán, egyedül méretük nő, illetve csökken annak megfelelően, hogy hízunk, avagy fogyunk.

Ez azt jelenti, hogy amikor diétázol vagy edzel, esetleg valamilyen fogyasztó tablettát szedsz, ezeknek a zsírsejteknek csak a méretét csökkented. És amint felhagysz fogyózással és edzésekkel, visszahíznak – és így Te is. Ezért nem működnek hosszútávon a diéták, edzéstervek és különböző fogyasztó tabletták és teák.

A helyzetet tovább árnyalja az is, hogy az életkor előrehaladtával még ez a fajta fogyás is nehezebbé válik, ráadásul minden ember esetében genetikailag meg vannak határozva azon testrészek, amelyekről nehezebben tudják csökkenteni a zsírsejtek számát.

Így a problémás területek – has, comb fenék – már drasztikus diétára, intenzív mozgásra sem reagálnak megfelelően. Ráadásul a diétákat követően, pont a nem kívánt területekre ugrik vissza először a zsír.

MEGOLDÁS?

Nem a zsírsejtek méretét kell csökkentenihanem a zsírsejtek számát. Hiszen új zsírsejtek már nem fognak létrejönni, és a meglévők sem szaporodnak – tehát ha megszünteted őket, egyszer s mindenkorra megszabadulsz tőlük.

Mi tud végleges fogyást létrehozni ?

A kavitáció !

Olyan, több évtizedes múlttal rendelkező –  szépségápolási eljárás, mely a zsírleszívással megegyezően a zsírsejtek számát csökkenti véglegesen.

Látványos és célzott fogyás:

  • Hasi zsírpárna, comb fenék csökkenése
  • Onnan fogysz, ahol kezeled magad

A kavitációs zsírbontó kezelésekkel,  pont azokat a részeket tudod megcélozni, amelyek a legjobban zavarnak, – kar, has, comb, popsi – és onnan tudsz fogyni ahonnan eddig sem diétával, sem tornával sem más kezeléssel soha nem sikerült – derék, csípő, alsó hasi háj, úszógumik, lovaglónadrág, belső comb.

A készülék hatása csak a kezelt területekre korlátozódik, így onnan fogysz, ahonnan valóban szeretnél, nem csökken melled mérete és arcod sem lesz beesett.

Gyors, cm-ben mérhető fogyás, heti 2×40 perces kezeléssel

  • Pár hét alatt – minimum 1 ruhaméret csökkenés

A kavitációs zsírbontó kezelésekkel, már néhány kezeléssel eltűnik a narancsbőr, 1 kavitációs zsírbontó kúra (kb. 10-12  kezelés ) pedig, már minimum 1 ruhaméret csökkenést eredményez a kezelt területen!

Visszahízás nélküli fogyás

  • A kezeléssel elpusztítjuk  a nem kívánt zsírsejteket
  • Nincs visszahízás, mert újak NEM keletkeznek!

Mivel a  kavitációs zsírbontás, a kezelt területen a zsírleszíváshoz hasonlóan elpusztítja zsírsejteket a fogyás végleges lesz, mert tudományos tény az elpusztított zsírsejtek helyett újak nem jönnek létre, mivel a zsírsejtjeink nem szaporodnak.

Nem kell többet a visszahízástól tartanod.

A zsírleszívással azonos fogyást, így tudod elérni!

  • A zsírsejteket a technológia, végleg lebontja !

A  kavitációs zsírbontás a zsírleszíváshoz hasonlóan végleg elpusztítja a zsírsejteket a kezelt területen azonban műtéti beavatkozás, fájdalom és felépülési időszak nélkül! És az az extra jó, hogy a kezelt területen az elpusztult zsírsejtek helyett újak nem jönnek létre, mert számuk életünk során nem változik, mert nem szaporodnak. Ez azt jelenti, hogy végre most már tényleg búcsút inthetsz a visszahízásnak és a jojó-effektusnak.

A kavitációs zsírbontással, onnan tűntetjük el a zsírt ahol zavarhas, comb, popsiderék, csípő, alsó hasi hájacska, úszógumik, lovaglónadrág, belső comb.

A kavitációs zsírbontó kezelés hatása kizárólag a kezelt területre korlátozódik, így nem lesz kisebb a melled és nem ereszkedik meg az arcbőröd, mint a fogyókúránál. Az izomtömeget nem csökkenti, tehát kizárólag a zsírból veszítünk a kezelés alatt.

Mivel a zsírsejtek száma a születéskor adott és nem növekszik, ezért a kavitációs zsírbontás a sebészeti zsírleszíváshoz hasonló tartós eredményt nyújthat, hiszen a megsemmisült zsírsejtek helyett a kezelt területen újak nem jönnek létre.
Ez azt eredményezi, hogy a visszahízás esélye a kezelt területen csökken.A kezelés fájdalommentes és biztonságos. A kezelés során a páciens speciális, a kavitációs kezelésre jellemző ciripelő hangot hall. A teljesítmény növelésével a hang erősödik, mely bizonyos egyéneknél kellemetlen érzetet okozhat.

A kezelt bőrfelszínen nem alakulnak ki bevérzések, véraláfutások, ezért esztétikai szempontból a változás a kúra megkezdésének pillanatától egyértelműen csak pozitív irányú lehet.

A Kavitáció 3 hatása:

Kavitációs hatás: oldja az adipociták zsírtartalmát, elolvasztja a zsírt és a cellulitot.
Metabolikus hatás: növeli az intra adipocita nyomást az ultrahangos rezgés segítségével.
Fibrózis hatás: hatékony a fibrózis és a cellulit elleni harcban.

Az ultrahangos zsírbontás alkalmával a készülékfej mozgatásával és annak a felmelegedésével felgyorsul a nyirokáramlás, valamint a sejtanyagcsere.

Milyen céllal használható a kavitáció?

Lokális zsírbontás, cellulitos bőrkép enyhítése, illetve csökkentése, testformálás, testszobrászat, karcsúsítás, feszesítés.
A kavitációs zsírbontás kizárólag a következő területeken alkalmazható: kar, has, csípő, fenék és comb.
Egy kezelés során egy testtájék max 40 percen keresztül kezelhető, így alkalmanként két területet érinthet, pl.: has-csípő, fenék-comb, has-fenék, stb. Az ennél hosszabb időn keresztül tartó beavatkozás már megterhelő lehet a szervezet számára, hiszen a felszabadult zsírok és egyéb salakanyagok kiürítése nem kis feladat és időbe telik.